Itt az advent, és még nincs meg minden ajándék? Van egy kedves ötletünk! Ajándékozzon örökbefogadást családtagjainak!

Biztosan talál a győri állatkert örökbe fogadható állatai közül is egyet-egyet, ami rabul ejti szerettei szívét! Ajándékozás és jótékonykodás egyben! A befizetett összegből az örökbefogadott állatot is támogatja, annak takarmányozását, egészségügyi gondozását. Az örökbefogadás természetesen csak jelképes, az állat itt marad a saját kifutójában, ám az új nevelőszülő ajándékba kap róla egy emléklapot, a pártfogoltja életrajzát, illetve ha engedélyezi, a neve felkerül az állatkert honlapjára, az örökbefogadó szülők közé. A nevelőszülőknek minden év őszén tartunk egy kis „szülői értekezletet”, ahol az állatkert munkatársai mesélnek az örökbefogadott állatokról, majd szakvezetés keretében tesznek egy sétát az állatkertben, és néhány állattal közelebbi kapcsolatba is kerülnek. 

Sokféle állatot lehet örökbe fogadni. Ha egy állatkerti séta alkalmával beleszeretett Gyurciba a bóbitás gibbonba, az ő bohóckodásába, ugrándozásába válassza őt! Örökbe fogadható állat például még Raul a fehér tigris, Zoia, a sárga jaguárlány és párja Chico, a gyönyörű fekete jaguár, az állandóan bohóckodó Malipo a csimpánz kölykök, vagy a legkedvesebb zsiráf, Solongó. A kedvenc állataink közé tartoznak az állat-párok Zizi és Tripi, a két kíváncsi ormányos medve, vagy Vera és Julien király, a gyűrűsfarkú maki párunk.

Kérünk minden kedves leendő "szülőt", hogy az örökbefogadás előtt, mindenképpen telefonon is érdeklődjön kollégáinknál!

Az iroda karácsonyi nyitva tartása miatt, el szeretnénk kerülni, hogy esetleg feleslegesen kifáradnak hozzánk.

Az örökbefogadás utolsó dátuma: 2016. december 20. /kedd/ 12.00 óra.

Csaljon mosolyt családtagjai arcára a karácsonyfa alatt! A győri állatkert lakói szeretettel várják, az új örökbefogadó szülőket!


A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa