Új cuki állatsztárokkal is találkozhat nálunk testközelből minden kedves látogatónk, az idei bemutatónkon!

A győri állatkertben már több okból is nagyon vártuk az első igazi ragyogó, tavaszi hétvégét. Először is azért, mert az állatkert lakóinak és dolgozóinak is nagyon hiányzott már a meleg és a napfény, a másik ok pedig az volt, hogy végre újra műsorra tűzhettük, a tavaly nagy sikerrel indított állatbemutatónk.

Fantasztikus új produkcióval,  különleges állatbemutatóval kápráztatja el látogatóit minden hétvégén, az állatkert. Aki megváltotta belépőjegyét, bátran keresse „Arénánkat” a csimpánzkifutóval szemben, ahol minden szombat és vasárnap 11.00 és 15.00 órai kezdettel, testközelből is találkozhatnak állatkertünk lakóival.

A jól ismert „sztárok” mellett, a két trénerünk Bea és Feri új fellépőket is bemutat az idén. Az egyik cuki újoncunk Bella, a gyönyörű boci lány, aki nálunk szinte beleszületett a „show bizniszbe”. Mivel anyukája is a bemutatónk egyik dívája. Másik zöldfülű fellépőnk, akinek füle inkább szürke, és kajla is, az Szabolcs a csacsi fiú, akit már pár hetes korától gondozóink neveltek, mivel anyukája egy kis idővel a születése után már nem törődött vele megfelelően. A sok szeretetnek és gondoskodásnak hála, nagyon kíváncsi és bátor csikó vált belőle, igazi mókás egyéniség. Törpemalacaink is felcseperedtek, de vidámságuk és huncutságuk is megmaradt, de kaptak még egy társat is a rosszaságban Luca a kameruni törpekecske személyében. Velük is találkozhatnak látogatóink, ha eljönnek a bemutatónkra.

Az idén műsorunk különleges vendége, az egyetlen és igazi Hugó kakas, az EYOF címerállata, aki nálunk kelt ki a tojásból, és nálunk is cseperedett csodálatosan szép felnőtt állattá. Akit érdekel még mi mindenre képes, az látogasson el hozzánk.

Minden hétvégén, szombaton és vasárnap 11.00 és 15.00 órai kezdettel vehetnek részt nálunk, ebben a különleges élményben! Szeretettel várunk mindenkit!