Csoportvezetés

A másfél, két órás szakszerű vezetést elsősorban általános iskolás gyerekeknek ajánljuk. A séta alatt a gyerekek ismereteket sajátíthatnak el az állatkertben élő fajokról. Megismerhetik szokásaikat, természetüket, viselkedésüket. A csoportvezetés díja: 8. 000, Ft. Előzetes bejelentkezés alapján vehető igénybe. A csoport maximum létszáma 30 fő lehet. Csoportvezetéssel kapcsolatos információ: 06/96/618-367/11-es mellék.

Zoo-tábor

A nyár folyamán 9 héten keresztül várja a Zoo-tábor a 6 és 14 éve közötti gyerekeket. Nagyon jó lehetőség ez minden gyerkőcnek, hiszen nemcsak a programok változatossága, hanem a számtalan új ismeret megszerzése biztosítja a szabadidő hasznos eltöltését számukra. A nap nagy részét a gyerekek az állatok körüli takarítással, etetéssel, gondoskodással töltik, de nagy hangsúlyt fektetünk az oktatásra is. A programok között szerepelnek ismeretterjesztő előadások, játékos vetélkedők, kézműves foglalkozások valamint egy tanulmányi kirándulás. 

Születésnapi rendezvény

A győri állatkert remek lehetőséget biztosít azon szülőknek, akik gyermekük születésnapját feledhetetlenné szeretnék tenni. Elsősorban olyan gyerekeknek ajánljuk az állatkerti születésnapot, akik szeretik az állatokat és játékosan tanulni is szeretnének a születésnap alkalmából. A két órás rendezvény alatt állatkerti sétán és interaktív foglalkozáson vehetnek részt az ünneplők. A szülinapi zsúr alatt állatkerti vezetett séta keretében ismerkednek meg a park lakóival. Az állatkert szakavatott munkatársa segítségével rengeteg érdekességet, illetve egyedi információt tudhatnak meg az adott fajokról, továbbá néhány állattal, mint például a tapírokkal személyesen is találkozhatnak.  A „nemszeretem állatok „képviselővel is közelebbről megismerkednek a gyerekek, királypitont, szakállas agámát vagy bütykös csótányt is megsimogathatnak a vállalkozó szelleműek. A születésnap az állatkert korszerűen felszerelt oktatótermében is zajlik. Itt történik az ünnepelt felköszöntése, a torta és a rágcsálnivalók elfogyasztása továbbá a gyerekek igényeinek megfelelően játékokkal, beszélgetéssel tölthetik a fennmaradó időt.

Bővebb információ - a Programok / Születésnapi rendezvény menüpontban található

Kiállítások

Az időszaki kiállítások is az oktatási lehetőségek fontos kiegészítői. Ennek helyszínéül szolgál az állatkert jól felszerelt oktató-bemutató terme. Évente más-más kiállítással kedveskedünk a látogatóknak.

Európai ragadozók rajzpályázat
Akvarista kiállítás
Szudán fotópályázat